CSAK EGYSZER ÉLÜNK, CSAK EGYSZER HALUNK MEG, DE HOGYAN?

Az aradi vértanuk – dicsőséges – emléke kapcsán jutott eszembe, hogy amikor bevégeztetett velük a sors, már tudva-tudván, ódákat írtak, vagy jegyeztek le, mi volt az utolsó gondolatuk, a nemzet és a szeretteik számára. Amikor a kórházban dolgoztam a legszerényebb keretek közt, olykor-olykor alkalmam adódott a haláluk előtt néhány szót váltani. Mi is volt tulajdonképpen?

Mint, anno bőven asztrológus tanuló következetesen figyeltem az élő, a beteg, vagy éppen „halálra készülők” kulcs szavait. Némi túlzással mondhatom, hogy közvetlen tanúja voltam, lettem milyen szavak kíséretében készültek a mennybe, vagy a pokolba. Vagyis, szereztem némi tudomást arról, hogy mit és hogyan éreznek, ill., éreztek mielőtt felszálltak az utolsó hajóra…

Kijelenthetem, hogy anno agyilag nem értem fel addig, hogy dokumentáljam ezeket. Viszont azt állítom a sok-sok évem távlatából – jelen élményekkel fűszerezve – kategorikusan kijelenthetem elégséges tapasztalatra tettem szert. Az asztrológiában kiemelt jelentősége van a házaknak! Ugyanis kiválóan jelzik, hogy kinek mi volt a legfontosabb és miért is összegezni dolgokat.

Egyben biztos voltam, tapasztaltam is, hogy a jelent – helyzetet – mindig, nagy százalékában „elfelejtették”, hogy maga-maguknak legyenek fontosak. Hogy milyen életmód vezetett idáig olyan „élménybeszámolót” tartottak nekem is a szobatársaiknak, hogy mindenben és mindenhol pótolhatatlanok voltak. Úgy, s mond – betegség ellenére is, ami „nem komoly” – mindenki visszavárja őket.

A bűnbánat, zömében ismeretlen volt és semmi megbánást sem tapasztaltam, tisztelet a kivételnek, hogy magára nézve és a közösségére nézve felhozott volna a védelmére. Ismétlem, hogy „ez van, ezt kell szeretni” sem teljesen igaz! Nem is törekedett a legtöbbje belepillantani az ok-okozati pillanatokat összegezni és levonni az építő tanulságokat. Viszont, a túlélési vágy erős volt!

Nem felejtettem el kijelenthető, asztrológiailag kivétel nélkül a család, az otthon és a szeretteik kerültek elő, és elsőként! Negyedik Ház analógiái igaz jegyről-jegyre más és más formájában és stílusában – kulcsszavak kíséretében – hogy: többet kellett volna velük törődni! Ez a fajta megbánás nálam, arra engedett következtetni „vaj van a füle mögött”, nem jártam utána, magányügy!

A 8. és a 12. Ház „érzetét” keltette bennem, hogy: „nem láttam, nem hallottam, amit rég meg kellett volna látnom, vagy hallanom.” Igazi félelemérzetet sejtető, hogy újra szembe kell majd néznie azzal, hogy mit és hol szúrt is el valamit! Hogy, vajon miért nem volt bátorságom változtatni, amikor nyilvánvalóan látszódott, hogy a vesztembe rohanok! Így fogok megdögleni és ilyen bután?

Egyértelműen a 6. és a X. Ház kategória, ahol „gépiesen” – ma sem tudom a maga védelmére, vagy mások kényszerítették-e erre – hogy: sokat dolgoztam, nem ezt érdemlem, érdemeltem meg! Mindent megtettem, hogy a családom és a szeretteim büszkék legyenek rám, hogy mindenük meglegyen, ami nekem nem lehetett meg! A karrierem mindenek előtt és ez lenne a hála? Nincs Isten!

Az 5. 9. és a 11. Ház „szerepvállalása” – nálam ezek a celeb típusok – akik a végzet előtt bátran (érdekes volt) kijelentették, hogy: semmit sem bántam meg! Aki mer, az nyer! Az egyszer élünk típusok – vélhetően a gyógyulás halvány reményéből kiindulva – alig várják, hogy újabb kalandokba kezdjenek. Úgy gondolják, hogy: egy hőssel, egy zsenivel lesz kevesebb a világ, úgy hogy: bekaphatjátok!

Senki se keressen e mögött „tudományos magyarázatokat” – magam sem vagyok egy tudós -, csak némi (asztrológiai) segítséggel tapasztalatokat szereztem a halál témáját illetően! Innentől kezdve mindenki szabadon reagálhat a saját életét illetően, hogy: lesz-e, vagy nincs-e mit megbánnia a halálos ágyán. Ennyi elég is lesz, hogy itt és most – a halál nem válogat – csak tegyük jobbá, tartalmasabbá az életünket!