MIT SZŰRTEM KI A TRANZITOKBÓL 2024 FEBRUÁR 5-TŐL FEBRUÁR 11-IG?

Nap, a Vízöntőben, mint az individualizmus pillanatai: azt jelenti, hogy a Vízöntő jeggyel lehet párosítani, hogy az énképünk javul menet közben, akkor a teljesítményünk is. Egy percig sem tagadom, hogy magamnak is fontos, hogy jelezzem, mire figyeljek és mire ne! Ha már kalákában osztom az igét, egy sor sem arról szól, hogy a saját védelmemre cselekszem. Az individualizmus lényege – globálisan – az, hogy a Vízöntő érában tehetjük fel azt a kérdést: kitől veszünk el a legtöbbet? Egyszerű a válasz erre a heti Nap tranzitoknál, akiben szemlátomást kellően fel van töltődve optimizmussal, hiszem az, és mindannyian, akik ide leszülettek erre a világra csakis a siker érdekében „vállalkoztunk” erre. Sorolhatnám a végtelenségig jegyről-jegyre, de nem ez a lényeg ezekben a napokban a személyes ösztönző elemeink, a biztató képességeink és szakmai ismereteink lesznek azok, hogy: akiben megvan a spiritusz, az most saját maga és a környezetére néz értékes ember képében fog részt venni a földi szereposztáskor. Úgy gondolom, hogy ezzel eljutottam ahhoz a ponthoz – magam számára is – jelen napokban ennek az ellenkezője is a szemünk elé kerül. Néhány agyament alak kezdeményezése miatt, akik úgy fogják gondolni, ők is a világ megmentésén fáradoznak (miközben igazolva is látjuk, napi szinten, hogy ég a ház!). Összegezném a Nap jelen szerepét, most a mosolytalan a legnincstelenebb ember az egész világon – kerüljük őket! (Erről még annyit, hogy 168 óra nem egy filozófiai egyveleg, sem asztrológiai kozmetikázás, metagnosztikai bravúrkodás, hanem a tranzitok a legminimálisabb konfigurációs magyarázatok nélküli elemzés! SG)
Hold a legbensőbb én kiteljesedés pillanatai: A fogyó a Nyilas jegyben 6-án 12ʰ02’- ig jelek szerint meg akadnánk bonyolultabb jogi, vagy hivatali kérdésekben, ez a fajta holdállásnál – régi asztrológusok szerint – nyerésre is vihetünk veszettnek látszó ügyeket is! Van még valami, hogy sikeresen tudunk közös nevezőre jutni barátainknál, akikben még maradt szemernyi optimizmus. Magyarán a fogyó Hold a Nyilasban azzal az üzenettel is szolgál még, a barátainkkal ne kíséreljük meg a bandázást, vagy a klikkekbe tömörülést! Nem tagadom, hogy gyakorta veszek lottót, és meglepve fedeztem fel – most jár le a havi trend – ne most vegyem meg a következő 5 hetet a Nyilas Holdnál, hanem amikor a Bak jegyben lesz, ahol több komolyság rejlik a „vállalkozásban”. Egyszóval, a rohamosan fogyó Bak Hold ciklusban az ősi tapasztalatok szerint nem csak zseniális ötleteink támadhatnak. Ugyanis, megvan az egészséges szuggesztivitásunk is, ami magával ragadhatja a depresszióba hajazó szeretteinket és az ismeretlen környezetünket is. Szép, szép és hiszem, ha látom én is ezt az állítást, az élő valóságában. Egy biztos, nem fogok unatkozni az optimizmus vadászat közben. Ekkor van az, hogy sarkon lehet fordulni, ha valaki három percnél tovább szó csépel, siránkozik, vagy dicsekszik. Meddig is? Nos, 8-án 13ʰ58’- ig hozzávetőlegesen! A fogyó Hold Vízöntőben, mint egy gebére zsugorodott kifli formájában találékonyságban nem leszünk híján. Viszont, a fantáziánkat illetően ingoványos talajra „lépünk”! 9-én 23ʰ59’-kor az újholdban az a tapasztalat, ettől számítva kitűnő ötletek birtokában leszünk. Viszont, a memóriánk siralmas is lehet, így jegyzeteljük le az ötleteinket. Ekkor még az is járja, hogy a Vízöntő újholdnál néhány érzelmi problémánkra fogunk találni megoldást, ill., megoldásokat és a gyors segítséget is jelent nekünk ez a konfiguráció 10-én 14ʰ42’- ig! Majd a növő Hold a Halakban ciklus következik, ennek az előnye az lesz, hogy a megérzéseinkre is alapozhatunk. Ugyanakkor hátránya is lesz, hogy légvárakat is képesek leszünk építeni. Az orvosság erre, hogy lehet tudatosan is elkerülni ezzel a konfliktusokat. Ez nem egy strucc-politika, hanem okos dolog lesz 12-én 14ʰ25’- ig bezárólag, amikor is a növő Hold a Kos jegyben majd kezd egy új Hold-tranzit projektbe!
Merkúr a Vízöntőben, egymás megkeresésének a pillanatai: azok tudnának erről beszélni sokat, akiknek a születésük pillanatától számítva ezt „hordozzák” az utolsó leheletükig! Miről is van szó? Kordován Vid -től Kezemben a horoszkópomban olvastam, amikor e jegyben a Merkúr a fogalmi gondolkodás a jellemző. Személyesen mindenki meggyőződhet arról, hogy a beszédek során sablonokat használás dívik – úgy egyénileg, ahogy globálisan – és ezeket kódkulcsként szolgálnak az események kiszámításához, vagy kikövetkeztetésekhez. Tehát, mondjuk: Legyen béke! Szimpatikus szlogen ugyan, de ez nem is jelenti azt, az is legyen, mert akkor már régen az lenne! Akárki megfigyelheti, hogy sokan gépiesen szajkóznak majd valamit, de annak minden bizonnyal gyakorta semmi köze sincs az úgy, s mond a közvetlen párbeszédhez! Blamálás megy lesz, és ezerrel!
Vénusz, a Bakban a beteljesülések pillanatai: szomorúan vettem tudomásul, hogy amióta a Vénusz itt „áll” legtöbb ember érzékiséget illetően hűvös, mint barátságos. Egyszóval, amíg e jegyben lesz így e héten – 2024. február 16-ig mindenképpen – senki sem fogja a saját emócióit szélnek ereszteni. Konkrét esetben, a mostani Valentin-nap ezek szerint egy szemfényvesztés lesz. Nem szeretnék ünneprontó lenne, de a horoszkópban az van, ami látszik, nem az, amit látni szeretnénk! Mi lesz ez után? Maradjunk a jelenben! Ez nem halálos, csak felettébb kellemetlen ez a fajta kozmikus üzenet, vagy asztrológiai tapasztalat…
Mars, a Bakban rejtett fizikai erők pillanatai: a lendület látja a kárát, ez lehet szerintem a gond, amikor e jegyben „fut” a planéta! Magyarán a becsvágyat illetően sokaknak ez a kérdés a béka fenek alatt lesz még 2024. február 13-án 6ʰ40’- ig! Fék nélküli kitörés ugyan ritka lesz, de aki, vagy akikben nagy a felelősségtudat vagy a kötelességérzet, csakis azoknak kedvez. Vajon ki lesz ő, vagy kik lesznek ők? Sokan vannak-e, vagy csak egy fecske lesz?
Jupiter, a Bikában a céltudatosság pillanatai: negatív földies jegyben, mint egy pozitív tüzes planéta 50-50%-ban „véteti magát észre”. Egyesek nem ügyelnek arra, hogy az élvezet nem abból áll egyoldalúan hódoljanak a Fortuna asszonynak (pl. pénznek, stb.). Tudnék sorolni példákat, de miután még jó ideig e jegyben lesz, csak bele kell ülni egy fotelba, pipával a szánkba és élvezni addig, ameddig csak lehet… Nem nézem meg meddig van a Jupiter itt, tartalmi jelentése a fontos, és rózsaszín szemüveg mentesen!
Szaturnusz, a Halakban a lemondások pillanatai: múlt héten is említettem, már aki figyelte az észrevételezéseimet, ennek a jelentősége akkor hasznos és élvezetes, ha a segítő képességünk egészen nyilvánvaló, önzetlen. Nem lehet ezt kívánni nap, mint nap, de meg lehet cselekedni ezt, nap, mint nap! A Sors ilyen esetben a születésünk pillanatától valamire felhívja a figyelmünket, csak jó tudni azt, hogy valakinek az esetében a segítség alatt mit lehet érteni. Egy példa erejével, aki a Kos, tegye lendületesen; aki Vízöntő, tegye meggyőződésesen…stb.
Figyelem, a horoszkópban és a tranzit-asztrológiában az van, ami látszik, nem az, amit látni szeretnénk! Ha túl nagyok az elvárásaik, vagy túl kevés és kicsinyeskedő, azzal be fognak szűkülni a megvalósítási lehetőségeik…
Illusztráció: internetről – vénuszi rózsaszín ködben
Magamról és az elérhetőségeimről: http://www.steinergergely.hu/?page_id=7