Uncategorized

MIT SZŰRTEM KI A TRANZITOKBÓL 2024 FEBRUÁR 12-TŐL FEBRUÁR 18-IG?

Saját fotó

Nap, a Vízöntőben, mint az individualizmus pillanatai: azt tanultam meg a hosszú évek során, hogy egyesek úgy gondolják egy vaskerítés van köztem és „nagybetűs” élet között. Nem érzem magam kívülállónak, amikor a „kerítés” vagy a kapu ezen oldalán vagyok. Szabad átjárásom van, így nem kell megmagyaráznom, hogy voltam én „kint” is. Innen sem könnyű elhitetni, hogy jót akarok – kaptam egy tudást, ha úgy tetszik egy kulcsot! (De mi is a jó?) Ki lehet jelenteni, hogy szenvedés is olykor, hogy tudom és látom – képletesen a kapu innenső felében – nem mehetek oda és mondjam, amit (konfigurációkból) látok: ne tegye ezt, vagy azt! Ez nem szentségtörő kinyilatkozás, hanem a Vízöntő Nap ilyen ciklusában vannak és lesznek olyan emberek – lehetünk mi magunk is, akár – pozitív megoldásokat illetően rendelkezik olyan képességekkel, amely sokakban nincs! Nem azon a hangsúly ki és mi is lenne az – van itt elég teendő globálisan és egyénileg is – ami, és aki reformer lesz a helyzetek orvoslásában. Lehet például valaki feltűnően jótékony lélek, ahogy mi magunk is lehetünk, akár! Nem kell anyagiakban gondolkodni mindig – de nincs megtiltva – hanem ellenségekkel találja szembe magát, meggyőződően hirdeti: nem oda Buda, emberek! (Kijelenthető – vízöntői sajátosság -, ezekben a napokban olyanokkal is fogunk találkozni, akik bőszen fittyet hánynak a szociális együttélések szabályaira, garázdálkodnak – lehetünk mi magunk is, hogy észre sem vesszük mindezt mások kontójára! Igaz és az igazság nem lesz ugyanaz!)

Hold a legbensőbb én kiteljesedés pillanatai: hétfőn 12-én 14ʰ25’- től a már növő Hold a Kos jegyben más lesz a dolgok menete – érzelmileg, természetesen! A régi asztrológusok szerint a Halak Hold okozta „kábulat” után céltudatosság és harci készség lesz felfedezhető az emberek viselkedésében – magunkat is beleértve! Sokakban, ahogy mi magunkban is – ötvöződik az intuíció és a határozottság. Népszerűséget enged sejtetni néhány intézkedés, ahogy személy szerint magunkra is lebontva. Helyes döntésekről kapunk hírt, ahogy mi magunk is előnyös megállapodásokat is kötünk szerdán 14-én 16ʰ02’- ig! Tehát a nap félidejében a szerelemben előállhatatlanoknak érezzünk magunkat, ahogy sokan mások is. Figyelem, ebben a fázisban megtörténhet a szerelmetes Valentin-napi őrületben, a boldog együttlét civakodásba torkolhat! A növő Bika Hold pénteken, azaz 16-án 20ʰ40’- ig – negatív értelemben – a birtok, vagy birtoklási viszony lehet a gond, ill., a gondok forrása. A felfogás egyeseknek iszonyúan lassú lesz, ahogy a miénk is. Helló, nem hiba! Egyszerűen csak jó tudni és a romantikus regényhős típusok – legyen az férfi, vagy nő – helyén kezelik, aki meg nem a makacsságuk viszi őket a „sírba” – így rímelt! Érdekes tapasztalat, hogy a régi asztrológusok feljegyzéseiben olvastam, makacs módon akarják többen „megnevelni” a környezetüket (pl. gyermekeiket, szerelmüket, stb.), ahogy lehetünk mi magunk is ebben-abban megmakacsolva. Mi lesz akkor? Lázadást élünk meg, mert nem tűrjük a fegyelmezést! Ha mi vagyunk a górék, akkor fogjuk vissza az agyarunkat! Hétvégénk a növő Hold a Rák jegyben – hétfőn 19-én 7ʰ25’- ig – emberileg a következőt fogja jelenteni, hogy sokan a mások gondját a szívünkön viselik, ahogy persze mi magunk is így tehetjük. Mi is történik? Nos, ne lepődjünk meg, hogy ismeretlen emberek elmondják a féltve őrzött titkaikat, ahogy mi magunk kipanaszkodjuk magunkat boldog-boldogtalannak. Jó ez így? Kicsit restellik magukat ennek utána egyes emberek, ahogy mi magunk is pironkodva visszahúzódunk a valós, vagy vélt csigaházunkba! Kijózanító élményekben lesz részünk, vagyis lehet ez jó is, mert felszakíthat bennünk egy-egy dédelgetett régi traumákat is – fájhat, azt jelenti: gyógyuló félben vagyunk!

Merkúr a Vízöntőben, a mentális képességek hideg-meleg pillanatai: a planéta a Nap és a Merkúr kozmikus értelemben az epicentrumában van –tűz van babám – a gondolatainkat rögvest a cselekedetek is követik. Konkrétan az a helyzet, az előnye ennek sportnyelvre lefordítva a kapu előtt rögvest felismerjük, mi a helyes. A győzelem szempontjából üdvös lesz valami, és sok embernek örömet lehet ezzel okozni. Ellenkező esetben pedig, maradjunk a sportnál a bíró nekünk megítél egy 11- t, de valaki (ítélet végrehajtó) szétszórt és kialszik a fény az agyában, kihagyja – a jogosan kiérdemelt büntetőt – büntet minket is ezzel a tettével. (Mindenkinek a saját képzeletére bízom, hogy miként él az alkalommal, miként nem! Miért?)

Vénusz, 16-án 16ʰ48’-tól a Vízöntőben lesz, az eredeti beteljesülések pillanatai: ennek a kérdésnek az érdekessége, hogy hétvégére együtt áll a Plútóval! Abból bátran ki lehet indulni, hogy a planéta „gyárilag” pozitív, így talán a maga maga-módján tompítja a gonoszságokat! Ez lehet pénzügyi- társadalmi-, vagy szerelni kérdésekben, utópisztikus – pl. eszményi világhoz tartozó, megvalósíthatatlan) célkitűzés, terv vagy vágy élményekben lesz részünk. Ennek az előnye, hogy az első percben – nemes érzetűek – tudni fogják: eddig, s ne tovább!…és, kiderül, aminek ki kell derülnie, ki-ki hol is áll ebben a szerepkörben!

Mars, a Vízöntőben a különcködő erők pillanatai: a Valentin napon egzakt állnak, így sokat elküldhetnek hidegebb, vagy melegebb éghajlatra, mert – miért, s hogy nem – itt és most önkényességre kell hivatkozni. Millió és millió – szerintem, sok-sok megvezetett – ember egy napra a szenvedély hatása alatt ennek az idealista érzéseknek égig érő máglyát állít fel… Ahol azt reméli itt egy kicsit megmelegedik, most vagy soha a következő 364 napra kielégítő szolgáltatást nyújtva ezzel… (Nem a szerelemmel van bajom, hanem ezzel járó bohóckodásokkal, most a Mars – Plútó egyértelműen ezzel az üzenettel szolgál!)

Jupiter, a Bikában a céltudatosság pillanatai: korábban is felemlegettem, pozitív értelemben gazdaggá és tehetőssé tud tenni minket, főleg azokat, akiknek a születési képletében a Vénusszal (Bikában, uralomban van). Őszintén remélem, hogy lesz olyan valaki, aki ezekben a napokban ilyen jupiteri áldásban részesül, amit megérdemelhet, vagy amire vágyik. Akinek momentán sérülten van ez a képletében, hasznára tudok lenni azzal, hogy belássa éppen jókor: jelen időben többet költhet, amennyit keresett. Beteg pedig vegye komolyan a nyavalyáját! Csak semmi ostobaság! Világos, nemde bár?

Szaturnusz, a Halakban az emberségesség pillanatai: az eljövendő 168 órában elégséges lesz az idő arra, hogy – tranzitból kiindulva – éppen a Jupiterrel harmonikusan ettől lehet azt remélni, hogy a durva valóságokban nem kap frászt egymagában, vagy ki az, akinek optimizmus érzete van ettől-attól. Tagadhatatlan lesz jó néhány megkeseredett ember – mi magunk is lehetünk ezek-azok – akik ki tudják vonni magukat a farizeusok bűvköréből. Pontosabban, látni kell, hogy milyen alakok töltik be a hétköznapjainkban a főszerepeket, hogy: pl. szigorú dogmákat hirdetnek – ahogy lehetünk mi magunk is azok – velük együtt bigott alany, állítmány hirdetők volnánk, na ne mán’…

Figyelem, a horoszkópban és a tranzit-asztrológiában az van, ami látszik, nem az, amit látni szeretnénk! Ha túl nagyok az elvárásaik, vagy túl kevés és kicsinyeskedő, azzal be fognak szűkülni a megvalósítási lehetőségeik…

Saját fotó (mobil): Deutschkreutz (Németkeresztúr)- Schnitzelheuriger Mühlallee 2 Burgenland, Oedenburg (Soprontól) 8 km

Magamról és az elérhetőségeimről: http://www.steinergergely.hu/?page_id=7

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük